Őszi Projektek

Jó régen blogoltam itt, amiért elnézést kérek. Munkahelyváltás miatt a Nyári MondoConról lemaradtam ugyan, de Millát semmiképp sem fogom félbehagyni. Jövő tavaszra befejezem a csoport többi tagjával együtt. ^^ Idén versenyt nem merek már idő hiányában bevállalni, ezért csak 2 ruhát készítek – totál fanságból és fotózás kedvéért.

A két delikvens pedig… *insert dobpergés here*

Ariel (A Kis Hableány)

All-Princess-Outfits-Ranked-Ariel-blue-dress

Merida (Merida a Bátor)

Brave_Merida_e1342106484467

Arielt már nagyon pici korom óta imádom, mindig is nagy álmom volt egyszer az ő bőrébe bújni. Egyik ovis farsangon sikerült is a mamám által varrt derékra köthetős, szivaccsal kitömött uszonyommal. De hát ahogy az ember nő, a játékai és az igényei vele együtt nőnek. x”D A fotózást jövő héten tartjuk, bízva abban, hogy az időjárás könyörületes lesz. Idő – és alak – hiányában most csak a kék kirándulós ruháját készítettem el. (A róla készült leírást rögtön posztolom is.)

A második őszi projektem pedig Merida. Amikor először láttam a rajzfilmet, egyből magamra ismertem benne. Ugyanolyan lázadó, öntörvényű, fiús és makacs természetű, mint én, ugyanúgy legidősebb lánygyerek, aki imádja a fiatalabb testvéreit. (Bár nekem csak egy húgom és egy öcsém van, néha ökörségben kétszer annyit kitesznek. xD) A történet eleji feszült légkör közte és édesanyja között pedig igencsak emlékeztetett arra, ami az én anyukám és köztem volt, mielőtt elköltöztem otthonról. A sok veszekedés és nézeteltérés ellenére szívből szereti az édesanyját, akárcsak én. Köztünk is szerencsére rendbe jött minden, a kapcsolatom pedig anyukámmal jobb, mint valaha. Jelenleg egy munkahelyen is dolgozunk. Úgyhogy mondhatni ez a cosplay anyukámnak szól. Amint hazajöttünk a nyaralásból, már el is kezdem, hogy még a hideg beállta előtt végezzek vele. Arról nem is beszélve, hogy a környékbeli hegyek és dombok ilyenkor ősszel csodaszépek, a kissé ködösödő erdők pedig tökéletesen illenek a karakter világához.

Még egy Halloweeni projekten is szeretnék dolgozni, mellyel kapcsolatban deviantArton közzé tettem egy kis közvéleménykutatást, ugyanis két karakter között tépelődöm: Daphne Blake (avagy Diana a magyar változatban; Scooby-Doo) és egy lányosított Chucky (Gyerekjáték) között. ^^